Konyhapecér

Szenvedek a piacra járással. Nem feltétlenül a sok ember, az átláthatatlan asztalok, és a sosincs senkinek aprója , illetve mindenkinek az én parkoló százasaim kellenek jelenség miatt, hanem mert nem tudom normálisan megoldani a logisztikát.

Az első eldöntendő kérdés mindig az, hogy mivel menjek. Autó, bicikli, esetleg gyalog. A gyaloglást azonnal kilőhetem, mert egyrészt messze van , másrészt ki a bánat szeretne sok kilót cipelni hazafelé. Mondjuk most hogy ezt leírom, borzasztóan hangzik, hiszen emberek sokasága cipeli haza az ennivalót nemcsak a piacról, de a boltból is. De nekik van csinos húzós kocsijuk, amit húzni, tolni lehet, nem kell súlyos kilókat emelgetni. Kivéve a kedves mamát, aki szigorúan kosárral közlekedik, és kétszer is hajlandó fordulni ha éppen szükséges. Mindegy is, nekem nem tűnik opciónak a gyalogos megoldás (húzós) kocsi híján. Látszik, hogy mégiscsak kerék kell ide .

A következő verzió az autó lenne, de ezt is gyűlölöm, mert egyrészt nincs parkoló, vagy olyan messze, hogy annyi gyaloglással a villamosig is elérnék, akkor meg minek, másrészt lelkifurdalásom van, hogy 1400 méterért autóba ülök, amikor gyalogolhatnék is, illetve kipufogok amikor nem lenne kötelező, és fizetek egy marék pénzt egy óra parkolásért.

Marad a bicikli. Ennek előfeltétele, hogy ne essen az eső, de tegyük fel, hogy szép az idő. Oké, van láncom, bár azt sosem tudom, hogy hova lehet kikötni a bringát, de valahogy mindig megoldódik, kivéve amikor ki se kötöm. Ezt párszor eljátszottam a Mom Biopiacánál, és még mindig megvolt, bár a skacok bringáját elé szoktam támasztani, vigyék előbb azt, az kicsivel olcsóbb. Mindegy tök jó, ha már ott vagyunk, csak mibe rakom a cukkinit, és hogy hozom haza. Mit rakok alulra, mert az hazafelé úton úgyis minden elborul, tornyozódik, és összelapít, vagy nyom. Kosár kell a bringára, döntöttem el, de nem városi biciklim van,. Hanem MTB-om, azon meg elég furcsán veszi ki magát, illetve nem is nagyon szerelhető rá, ráadásul akkor is kell valamiféle cekker, amivel körbejárom a piacot.

A megoldás megszületett: bemutatom az új barátomat.

Levehető cekker füllel, és felpattintható kosár a bringán. Merev a széle, így jól pakolható. Ha lenne belőle 6 körbe a cangán, akár heti nagy bevásárlásra is mehetnék vele. Belefért egy csokor virág, anélkül, hogy összelapult volna (támogattam vele egy idős hölgyet nyugdijkiegészítés céljából) házi tészta, házi szörp, kalács, narancs és grépfruit 3-3, egy uborka, és maradt még benne hely, bár súlyra nem nagyon szerett volna többet.

Egyszer arról is értekezek majd hogy mibe érdemes piacra menni, mert női szemmel az is megér egy misét. 

Más mivel jár piacra? 

Eljött muskátlik ideje. Szerintem ez a minimum a mit egy városi ember meg kellene tegyen a környezetéért, hogy virágot ültet a maga, és mások épülésére, szépülésére az ablakba.

Ládáimat a csomagtartóba penderítettem, és kertészetbe látogattam, hogy beszerezzem a virágot, meg a földet.

 Minden évben megfogadom, hogy nem veszek mást, mert a déli napot, meg a tempómat nem bírja csak a muskátli, de idén sem sikerült megtartanom a fogadalmamat. Tele van minden a szuper kertészekkel, akik koktélparadicsomot, februártól októberig folyton érő epret, ruccolát, és még sorolhatnám mi mindent termesztenek maguknak egy tizenkettes cserépben a teraszon. Gondoltam beállok a sorba, de én az alapokkal kezdem, egyszerű fűszerekkel próbálkozok, nem hajtok rögtön lila húsú örökzöld mini őszibarackokra.

Biztos marketingfogás, hogy a kertészetben a muskátlikig fűszernövényeken át vezet az út, amik illatosak, hívogatnak, színesek szépek és üdék. Már befelé tudtam, hogy kifelé megveszem, de magam is megleptem, amikor azt se vártam meg, hanem felmarkoltam, és pulthoz vittem mielőtt tovább mentem volna.

Így mosolyogtak rám a kertészetben. (telefonnal készült)  

Namármost: van oregánóm, rozmaringom, és zsályám, mert ezeket lehet egy cserépbe tenni, többé-kevésbé ugyanannyi vizet kérnek, pedig a mentáért majd' meghalok, de az meg több vizet kér, így azt most kihagytam. (járok még úgyis arra) Ez amúgy fontos szempont, hogy az igényük, (és nem az enyém) közel azonos legyen. Az én igényem pedig lett volna még: bazsalikom, citromfű, menta tárkony, majoranna, babérlevél. Amúgy a babérlevélről azt mondják, leszedés után 3 napig szikkasztva lesz a legjobb aromája. Hát egyszer kipróbálnám.

Ez a babér, amit akkor kell venni, ha enni szeretnénk, nem -csak- gyönyörködni benne.

Azért hogy mindenki megnyugodjon, muskátli lett, és egy nagy cserepet ültettem be a fűszerekkel.

Ők azok, óramutató járásának megfelelően, 14 órától indulva :oregano, zsálya, rozmaring.

Mert a friss fűszernél nem sokk jobb van, esetleg a konyhakész mindig friss hűtőben lévő kifogyhatatlan friss fűszer, de ezt még nem találták ki, annak ellenére, hogy igény volna rá.

Remélem mindenki aki ránéz a fűszereimre az a szemével növeszti majd, néha számot adok majd róluk, hogy megy a zsebkertészkedés az ablakban.

Van akinél több a fűszer mint a muskátli? ( a muskátli nyilván egyéb dísznövényre cserélhető)

A konyhapecér én vagyok. A pecér régen az a személy volt, aki a kutyákat idomította, vadászatokon terelte azokat. Én ma vagyok pecér, de mivel sem erdőm, sok szarvassal, sem Földesúr akinek az állatain csiszolnék, nem kutyákat tanítok és idomítok, hanem a szűk családot, és mindazokat akik ezt igénylik. Mint minden családban természetesen én is igennel válaszolok, ha felcsendül az ismert dal: Nálatok, laknak e állatok? Persze, mind azok vagyunk. Itt van mindjárt az Ember, aki a majomból lett. Aztán van egy Emberszabású, Ő már kamasz, és két kis majom, akikből a teenager kor elérésével ha minden jól megy szintén emberszabásúak lesznek, majd ha ezt is sikeresen maguk mögött hagyják, akkor belőlük is Ember lesz. Valakinek az embere.

Így áll össze a család, Ha egy cseresznyefára rajzolnám, a fejeket virágok helyett, akkor ebből lenne családfa.

A konyha mindenkit összehív, és összeköt; és összetart. Így aztán a konyha körül sok minden történik. Hasznos és szórakoztató, vagy éppen érdekes információkat fogok majd megosztani, ami konyhát és gasztronómiát jelent, érint, súrol. Recepteket nem gyártok, fotókat készítek, élményeim vannak, véleményem szintén, úgyhogy nem fogunk unatkozni. Én semmiképpen sem.

Szeretném ha kiderülne, hogy nem csak tökéleteset alkotó, recepteket gyártó bloggerek vannak, hanem hétköznapi háziasszonyok is, akik van hogy kiflit vetnek a család elé vacsorára, vesznek új szilikon szűrőt, és kedvtelésből megpróbálnak oregánót termeszteni a balkonládában. Ezzel is fogom kezdeni az első posztot, hogy miként túrja ki a fűszer a muskátlit.

Vannak messzebbre mutató elképzeléseim arról, hogy ne csak én kapjak szót, úgyhogy aktív részvételre számítok, és buzdítok mindenkit, aki ide látogat.

Legyen a jelszavam, hogy: A konyha sem mindig illatos! Jelezvén, hogy nem kívánom túl misztifikálni magam, és a konyhám.

Az ajtót ünnepélyesen kinyitom, kerüljetek beljebb. 

Szeretettel: konyhapecér