Konyhapecér

Természetesen elárulom majd, sőt be is számolok az élményről. Pazar volt, azóta is egy dalt dúdolgatok magamban.

Gondolatok a következnek a kenyérről. Sonja, német állampolgár, amerikai férjjel, de sok éve Budapest az otthona. Sok mindenről szoktunk beszélgetni, de talán legtöbbet a konyháról, főzésről, és ételekről.

Mint az sejthető, Sonjáék otthonából nemzetközi illatok szállnak ki az ablakon át, ami nem csoda, ha valakit érdekel a főzés, de ha két kultúra keveredik, akkor ez egyenesen kötelező. Bár én itt nőttem fel, és hozzászoktam a kínálathoz, mindig hiányolok sok mindent, amit nálunk nem lehet kapni, és ha kiteszem a lábam a határon, biztos, hogy nem jövök haza addig, amíg be nem vásároltam egy élelmiszer boltban. Na akkor most képzeljétek el Őt. Ha hazamegy, üres bőrönddel megy, és telivel jön haza.

Beteg dolgokat is szokott hozni: bort, német spárgát,rebarbarát, zöldségeket. Ebből talán a bort értem a legkevésbé.

Amit viszont megértek, hogy soha nem jön haza kenyér nélkül. Mert az a kenyér, amin felnő az ember, az pótolhatatlan, és örök fájó pont, ha egyszer elhagyja az anyaországot, és nem eheti legalább néha ugyanazt amihez hozzászokott. 3-4 nap múlva is nagyszerű barna kenyereket szokott hazahordani sok-sok maggal, dióval, mogyoróval. Ma engem is megörvendeztetett féltett kincséből pár szelettel, és miközben ettem, arra gondoltam, hogy bizony megértem Őt . Ehhez hasonlót sem nagyon kapni itthon, pedig nagyon finom volt.

Ezzel együtt rögtön eszembe jutott az én emberszabású gyermekem, aki külföldön tanul, és amikor hazajön, mindig elmondja, hogy a kifli, és a kakaós csiga hiányzik a legjobban a pékáruk közül. Gyakorlatilag amíg itthon van a szünetben, szinte nincs nap, amikor ne enne kiflit, vagy csigát. Ha nincs éppen meleg ebéd, nem csinál belőle problémát, leül egy tálcával, és üres (!) kiflit eszik. Mert év közben nem teheti.

Végül a saját tapasztalatom. Amikor külföldi szerződésemet töltöttem, és egy 5* étterem menüjéből válogathattam kedvemre minden nap, soha eszembe nem jutott semmi olyat enni, amihez kenyér kellett volna. Mert a kenyér nem volt jó. Mert a kenyér kicsit sem hasonlított ahhoz, amit mi megszoktunk.

A kenyér komfortérzetet ad. A jó kenyértől otthon érzi magát az ember. Ha nincs, minden tőle telhetőt megtesz az ember, hogy legyen, pedig azt hihetnénk, hogy a kenyér ma már annyi mindennel helyettesíthető, sőt a modern konyhákban fele akkora jelentőséggel sem bír, mint amikor egy héten egyszer sült a kemencében nagymamáink korában.

Az írás és a publikálás között eltelt időben tragikus baleset történ, így egy fájdalmas mondattal kell kezdenem: Sajnos a mostani expedíciós remények elszálltak, Nyugodjon békében Horváth Tibor.  Erős Zsolt és az expedícó már hazafelé tart.

Erőss Zsolt újra hegyen van, mászik, és csúcsot támad, ami vagy sikerül, vagy nem, de remélem, hogy inkább nagyon is. Ennek kapcsán eszembe jutott, hogy talán sokan nem tudják mit lehet enni a hegyen, vagy kell-e egyáltalán, vagy lehet e.

Felhívtam Csollány Katit, aki több magas csúcs sikeres támadójaként többek között Erőss Zsolttal mászta meg 2003-ban, a Nők 8000m felett elnevezésű expedíció tagjaként a GASHERBRUM II-t (8035 m).

Az első kérdés az volt, hogy honnan van a kaja, amit esznek. Itthonról viszik, vagy ott veszik meg?

Az ételek nagy részét igyekszünk ott a helyszínen beszerezni, de vannak dolgok, amikhez ragaszkodunk, és ott nem kaphatók, így azokat innen visszük. Ilyenek a szalonna, a kolbász, fűszerek, és a pálinka.

Ki főz nektek? Vagy az egész alaptábornak egy nagy konyhája van személyzettel?

A helyszínen az expedíció felvesz maga mellé egy szakácsot, aki a helyi élelmiszerekből főz mindenkinek. Ezek az emberek helyiek, sőt sok esetben korábban teherhordók voltak, de ne egy európai értelemben vet mesterszakácsot képzelj el. Éppen ezért Lajos (Kollár Lajos) az expedíció vezetője is bejár a konyha sátorba, és főz olyanokat, amit a helyi szakács nem tud, de könnyű elkészíteni, és tudja, hogy nagyon szeretjük. Ilyen pl. egy jó kis szalonnás tojásrántotta, ami csúcstámadás után nagyon jól tud esni.

Oké, kiléptek az alaptáborból, onnantól kezdve mit esztek, isztok?

Mindent, amit magunkkal tudunk vinni, vagy el tudunk készíteni magunknak. Bár az a helyzet, hogy az aklimatizáció során nehéz a szilárd étel bevitele, mert az emésztés jelentősen lelassul. A mászók többségének ugyanazok a tünetei vannak, fejfájás, hányinger, étvágytalanság. Ezt mind a magasság, az oxigén hiánya, a nyomás különbség okozza. Furcsa, hogy miközben rosszul vagy és semmit nem kívánsz, folyton arra kell gondolni, hogy enni kell, mert különben elfogy az energiád, és nem tudsz tovább menni. Ez egy láncolat: extrém magasságban étvágytalan vagy, kevesebbet fogsz enni, a bevitt tápanyagot sokkal rosszabb hatásfokkal emészti meg a szervezet, és a megemésztett tápanyag felszívódása, valamint elégetése is nehezebbé válik. Viszünk magunkkal űrhajós kajákat, ezek zacskós cuccok, amikhez vizet kell tenni, és kész ételek lesznek belőle. Csokit, kekszet, szárított gyümölcsöt, puffasztott rizst korpovit szerű kekszet, kocka sajtot. Ezeket 1-es (6000 méter környéke) 2-es 6500-6800 m.) táborig is felvisszük, de vannak akik szárított húst is visznek. Én biztos nem rágcsálnék belőle. Ezeken kívül fontosak a sok és könnyen felhasználható energiát biztosító szénhidrátok, csokik, energia szeletek, és a zselék, de mindegyiket nagyon nehéz lenyelni bizonyos magasság felett, miközben olvad a csoki csak forgatod a szádban, és arra gondolsz, hogy ezt most akkor le kellene nyelni, de nem könnyű. Van aki pont ezért szereti a zselét, mert azt könnyű lenyelni.

Mi e helyzet a vízzel és az ivással?

Vizet értelemszerűen a hóból nyerünk. Minden táborban amikor megérkezünk az a program, hogy hóból vizet olvasztunk, annyit amennyit akkor megiszunk, megeszünk, és amennyi másnapra szükséges. Ez kb 2-3 liter, és ami a legszörnyűbb, hogy az ehhez szükséges hó megolvasztása kb 2-3 órát vesz igénybe. Gyakorlatilag ezzel megy el az idő nagy része. Extrém magasságokban a táplálékbevitel, az energiatermelés rendkívül rossz hatásfokkal működik, így a lebontó folyamatok túlsúlyba kerülnek a felépítő folyamatokkal szemben, a 7-8000 méteres magasságot azért hívják halálzónának, mert ha semmilyen fizikai tevékenységet sem végzel, akkor is leépül a szervezeted, de bármilyen is az anyagcsere az első számú szabály, az inni inni inni! Tea, plussz, italporos vizek, bármi, de inni kell.

Amikor visszaértek az alaptáborba, minden visszaáll azonnal, vagy visszafelé is akklimatizálódtok?

Nem, visszafelé nincs akklimatizálódás, A szervezet ilyenkor veszedelmes tempóban próbálja visszanyerni az energiát, 2-3 nap az alaptáborban a feltöltődésről, regenerációról, energia pótlásról szól. Ilyenkor jön a kolbász, a szalonna, és a rántotta.

Mi szokott hiányozni a hegyen ami az étkezést illeti?

Tulajdonképpen semmi, de mégis minden. Friss zöldségek, rendes főtt ételek, friss hús néha egy kóla, vagy a mama főztje, de ezek nélkül is el lehet lenni.

Annyival egészíteném ki Katit, hogy én láttam őt visszajönni erről a két hónapos útról, és valóban szinte ugyanúgy nézett ki, szinte semmi súlydifferenciája (6kg) nem volt, illetve hogy saját maga szerint is igénytelen ami a kaját illeti, így nem csodálkozom, hogy Ő ott is „elvan”.

Erzsébet királynő trónra lépésének 60. évfordulóját ünnepli az idén. Mivel új szelek fújnak -csak Erzsébet a régi- az uralkodó és férje, teljes szigetet kört fut, hogy tiszteletét tegye az alattvalók körében, és mint egy igazi sztár városról-városra turnézik.

A királynő is kitesz magáért, elvégre is az ő korában egy ilyen maraton nem kis teljesítmény, de a britek viszonozzák is ezt a tiszteletre méltó teljesítményt, ahogy csak tudják.

Lezárnak városrészeket, tereket, katedrálisokat, és türelemmel várják Őfelségét kicsi zászlókat, és nagy virágokat lobogtatva a kezükben az út szélén, illetve a helyi rendezvények minden egyes pillanata az uralkodó iránt érzett tisztelet és rajongás jegyében zajlik.

Ha már kellően ünnepi hangulatban van mindenki, akkor lerántom a leplet, hogy miért is rajongok én az eseménnyel kapcsolatban.

Van egy kicsi település Anglia déli részén, amelynek van egy sörfőzdéje, amely szintén készül a jubileumra, méghozzá úgy, hogy egy teljes főzetet csak a Diamond jubilee-re készít.. Na ez addig elég szokványosan hangzik az előzőek ismeretében.

Csakhogy! Ennek a sörfőzdének a sörfőzője egy magyar férfi: Horváth Tibor. Na így már érdekesebb nem? Mennyire klassz dolog már, hogy az Angol királynőnek egy angol sörfőzdében egy magyar sörfőző készíti a sört. A királynő meglátogatja a sörsátrat, és bár Ő mag nem iszik, rossz nyelvek szerint majd Károly herceg fogyasztásával kijön egy átlagos családi sörfogyasztás. Legyünk tekintettel arra, hogy ők britek, és jóval komolyabb hagyományai vannak ennek a nemzeti sportnak.

"Ezt majd a végén meg lehet próbálni felemelni!, De csak keveseknek fog sikerülni..."" " Tibor, lelkesen kalauzolja a sörfőzdében a látogatókat, merthogy ott vannak szervett sörfőzde látogatások is. 

Ezért is furcsa, hogy Tibor, magyar létére sörfőző mesteri pozíciót vívott ki magának egy olyan piacon, ahol vannak akik már csecsemőként anyatej helyett barna sörön, és cideren nevelkedve szívják magukba a tapasztalatot. Tibor egy kis zalai faluból, megkerülve a világot jutott a RAMSBURY BREWERY-ig. Onnan pedig most II. Erzsébetig.

Gratulálunk neki!

Itt van, megjött, forgat, nem öregszik, mert ilyenek a szupersztárok. Azon tűnődtem, hogy jó-jó, hogy van saját szakácsa, de ha már itt., van, igazán belekóstolhatna a mi konyhánkba is nem?

Oké, tegyük fel, hogy hajlandó lenne megkóstolni egy speckó hungarian day keretében az összes ott tálalt fogást. De milyen menüt állítanánk össze neki?

Fontos szempont, hogy Willis mester hazai ízekre vágyna,de semmi fancy menü.(mert most én írom a forgatókönyvet).Tehát nem fogoly paté , vízisikló hurka, vagy bükki makk mousse kerülne a tányérra, hanem minden ami egy átlagos magyar család asztalán is előfordul.

Tételezzük fel, hogy annyi izomtömeg barát, szálkásító, és férfiúilag is aktívan tartó nemzetközi étel kerül a tányérjára, hogy kirúgna a hámból végre, és enne valamit, ami nem biztos hogy belefér az edzéstervbe, vagy a napi zsír határba, de basszus majd egy vasárnap cserébe csak búzalét inna.

Szóval: mit nem szabadna kihagynia?

A pacalt? Vagy a gulyást? Esetleg a körözöttet? Diós bejglit?

Én biztos adnék neki házi rétest, talán egy meggyes mákost, (mert ezek az amerikaiak sosem esznek mákot) aztán az összes többivel bajban lennék, mert nehezen döntenék az előételben, levesben, és a főételben. Van kedvetek játszani, hogy mit egyen Bruce Willis?

Gondolatban mindenki meghívhatja egy vacsorára, csak el kell mondania, mit főz neki. Írjatok menüket.

Arra is lehet tippelni, hogy melyik étterembe látogat el 3 hónapos ittartózkodása alatt.